A Szabadkőművesség

A Szabadkőművesség, jószándékú és jó hírű férfiak társasága, egy sajátos erkölcsi rendszer, mely allegóriákban, szertartásokban, szimbólumokon keresztül tanítja és fejleszti tagjait. E spirituális munka a páholytagok egyik legfontosabb tevékenysége, melynek alapja a szilárd, egyéni hit, és a Legfelsőbb Lény által adott erkölcsi törvényekben való tökéletesedés vágya. A szabadkőműves munka lényegét és legjavát az önmagunkon történő erkölcsi, szellemi munkálkodás jelenti, melyben a szabadkőműves testvérek egymást támogatják, gyámolítják, és a teremtettség közösségének voltából fakadóan törekszenek az előítéletektől mentes, minden ember felé egyformán megnyilvánuló szeretetre.

A Szabadkőművesség elhatárolja magát minden szélsőségtől és szélsőséges megnyilvánulástól. Eszméi közt szerepel – talán így is mondhatjuk – egyfajta középút megvalósítása mind szellemiekben, mind a lelki stabilitás tekintetében. Ennek záloga az elsősorban befelé irányuló munka és spirituális törekvések, melyek természetesen nem jelentik az altruizmus hiányát vagy a szenvedés, az elesettek iránti könyörületesség, érzékenység nélkülözését.

A tradícionális angolszász szabadkőművesség kevésbé társadalomcentrikus, mint a történelmi, francia mintát követő magyar szabadkőművesség, és a legszigorúbban tartja azt az ősi hagyományt, mely szerint sem politikai, sem vallási kérdésekben nem nyilatkozik, s tiltja a szabadkőműveseknek az ilyen témák fölvetését és szabadkőművességen belüli megvitatását. Ez az ősi szabály biztosítja, hogy a testvéri szeretetet, mely minden szabadkőműves páholy legfontosabb fundamentuma, ne bonthassák meg a külvilág sokszor csak pártoskodást és szélsőségeket szülő eseményei, áramlatai.

A szabadkőművesség karitatív aktivitása és a társadalmi kérdesekkel való foglalatosság hiányát sokan ellentétként értelmezik, azonban ez csak a látszat, és felületes megkülönböztetés eredménye. A jó megcselekedéséhez nincs szükség arra, hogy a társadalom kérdéseivel foglalkozzunk, elégséges, ha meghalljuk a segítséget kérők szavát, és különösebb mérlegelés nélkül tettekben vagy adományokon keresztül gyakoroljuk a jót. A társadalmi problémák elemzése nem a szabadkőművesség föladata, s nincs szükség tudományos megközelítésre ahhoz, hogy megtegyük azt, amit a könyörületesség diktál és elvár tőlünk.

Uyan a szabadkőművességet titkos társaságként ismeri a külvilág, azonban helyesebb titokzatosnak nevezni. Tény, hogy a történelmi évszázadokban voltak időszakok, amikor az európai és a magyar szabadkőművesség csak titkos társaságként működhetett, azonban ez a helyzet mára gyökeresen megváltozott. 1989-től a magyar szabadkőművesség legálisan, törvényesen bejegyzett egyesületként végzi munkáját. Ennek köszönhetően többé nincs szükség arra, hogy a szabadkőművességet titkos társaságnak tartsuk. Ami a titkosságot illeti, azokat az ismertetőjeleket, szavakat kezeljük titokként, amikről a szabadkőművesek fölismerhetik egymást, valamint a páholyokban zajló szertartások jellegzetességeit, s ezeket is csak azért, nehogy avatatlanok félrevezethessenek bennünket. A szabadkőművesség vagy a páholyok tevékenysége, céljai nem titkosak, sőt megfigyelhető egy lassú folyamat, mely során a kőművesség egyre nyitottabbá válik, egyre őszintébben fordul a külvilág felé, szándékosan kerülve a felesleges misztifikációt és titkolózást. Úgy véljük, ez jótékony hatású lehet, mind a szabadkőművesség laikus megítélése, mind annak társadalmi elfogadása szempontjából.

A szabadkőművességet sokan történelmi bűnbaknak tartják, tagjait pedig holmi sátánistáknak, akik válogatott, titkos praktikák és mágiák segítségével végzik kártékony munkájukat. E szemléletre kénytelenek vagyunk rácáfolni, annak hangsúlyozásával, hogy senkit sem akarunk a szabadkőművesség egyéni és társadalmi hasznáról meggyőzni, pusztán tájékoztatni szeretnénk a közvéleményt. Minthogy a szabadkőműves tagság alapfeltétele a mély, személyes hit a Legfelsőbb Lényben, valamint a haza szeretete és az állam törvényeinek maximális tiszteletben tartása, a szabadkőműveseknek nincs lehetőségük sem másoknak, sem a társadalomnak ártani. Olyan személy nem lehet tagja szövetségünknek, aki ellen büntetőbíróság valaha elmarasztaló ítéletet hozott, vagy az erkölcsi tökéletesedés vágya benne nem egzisztenciális igényű, avagy aki nem törekszik a kellő szorgalommal a hitének megfelelő vallás kinyilatkoztatott törvényeinek maradéktalan megtartására. Tehát a szabadkőművesség – bár nem bocsátkozik vallási vitákba – a legmesszebbmenőkig támogatja a vallásos érzületet, életet, a személyes hit elmélyítését, és megköveteli tagjaitól a polgári törvények tiszteletben tartását, az erényes életvitelt, s fenntartja magának a jogot, hogy azokat, akik vétenek e kompromisszumot nem tűrő szabályok ellen, azokat kirekessze a szabadkőműves szervezetekből.

A szabadkőművesség nem elitista társaság. A szabadkőműves tagság nem jelent kiválasztottságot vagy kitüntetést. A szabadkőművesek összes kiváltsága abban nyilatkozik meg, hogy felismerték az emberi élet legvégső célját; a szeretetet, és ennek jegyében egymás és embertársaik hasznára kívánnak lenni egész életük folyamán.

A szabadkőműves tagság feltételei:

• Betöltött 24. életév.
• Szilárd hit a Legfelsőbb Lényben és elszántság arra, hogy Ön is megtartsa és kövesse az Általa kijelentett Törvényeket. A szabadkőművesség nem vallás, de támogatja tagjainak egyéni hitéletét és elvárja, hogy gyakorolják vallásukat.
• Feddhetetlen előélet, egyenes jellem. Nem lehet a Szabadkőművesség tagja az az ember, akit bíróság, büntetőügyben, jogerősen elítélt. A szabadkőművesek tisztelik és betartják hazájuk törvényeit.
• Hazaszeretet.
• Önállóság. Rendezett anyagi háttér, mely lehetővé teszi – a tagsággal járó követelmények teljesítésén túl – az aktív jótékonyság gyakorlását.
• Szilárd eltökéltség és belső vágy a szellemi, lelki, erkölcsi fejlődésre.
• A felvételt kizáró ok, ha a felvételét kérő személy tagja olyan szervezetnek, mely hatóságilag nem elismert, vagy céljai a fenti elvekkel ellentétesek.